Zimná záhrada – cukrászda, Bratislava

A télikert Pozsony belvárosában helyezkedik el. Színe antracit szürke, ami a RAL színskála 7016-os színe. Ebben a télikertben találkozik a jelen és a múlt, az egyszerű és az összetett.

A télikertet egy 16.században épített nemesi ház udvarának a részleges lefedésére rendelték meg. A tető-rendszer három egycsúcsos és egy félnyereg szerkezetből áll össze, melyek egy speciálisan kialakított csatornával vannak “összekötve”. Mivel a falak közé ékelődik, ezért a nyílászáróval ellátott oldalfal csak a félnyeregtető végében helyezkedik el. Erről az oldalról lehet megközelíteni a ház udvarán elhelyezkedő lépcsőt, mely felvisz a felső emeletekre, ahonnan madár-perspektívából tekinthető meg a télikert tetőszerkezete.

Az épület gyártásra-mérésekor sok problémával kellet megküzdeni, mivel a falak egyenessége és dőlése a 16. századnak volt megfelelő. Mindez megmutatkozott a beépítéskor is. A tető érdekessége még, hogy az angol tető-szerkezet gyártó cég igazgatójának elmondása szerint ez a munka bekerült a “LEG”-ek táborába. Ez lett a legbonyolultabb tető, amit eddig legyártottak.

Ami a télikert belsőt illeti, szintén egy nem mindennapos látvány fogadja majd a cukrászdában látogató vendégeket, ugyanis a falakat kézzel festett fali festmények – freskók díszítik majd.

close
Start typing to see products you are looking for.
Sidebar Scroll To Top