Zimná záhrada – Szenice

Az első helyszíni látogatáskor kellemesen meglepett a szép környezet, melybe szerettek volna télikertet létesíteni. Mivel a partnerünk szabad kezet adott a télikert tervezését, formáját illetően, azonnal megjelent a képzeletemben, milyen télikert formát fogok elsősorban ajánlani. Nagy megelégedéssel töltött el, mikor a kedves vevőnk az általam ajánlott megoldást választotta és a télikertet megrendelte.

A gyártásra mérést követően, a már kidolgozott terveket a megrendelőnek átadtam, így elkezdhették a kőműves előmunkálatokat. Minden a tervek szerint alakult. A télikert építésének utolsó napján kimentem a helyszínre leellenőrizni, minden a helyére került-e. A télikert a helyén volt és a tulajdonos mosolygott az elégedettségtől.

Négy hónap elteltével újra felvettem vele a kapcsolatot és megbeszéltünk egy időpontot, amikor is fotókat készíthetek a már berendezett télikertről. Mikor a helyszínre értem, már besötétedett. Ahogy elémtárult a kivilágított télikert látványa, földbe gyökerezett a lábam és felgyorsult a szívverésem. Gyönyörű volt. „Csodaországba értem“, futott át agyamon.

A télikert egy kis vadászlak és vendégház impozáns része, és biztos vagyok benne, hogy jól szolgál. Nagy öröm számomra, hogy a tulajdonos az én javaslatomat választotta – „szívügyem“ lett ez a kis ékszerdoboz. 

Tulajdonos nyilatkozata
A Sunwood Kft.-vel a 2010-es Coneco kiállításon találkoztam. Nagy hatással voltak rám professzionális hozzáállásukkal és teljeskörű szolgáltatásaikkal (személyes helyszíni felmérés, árajánlat kidolgozása látványtervvel, gyártásra mérés, szerelés, szaktanácsadás, építési rajzok). Nagyon elégedett voltam a cég segítőkészségével és kedvességükkel. A télikert szerelése színvonalasan lett elvégezve – 3 nap alatt.

Nagyon örülök, hogy egy nagyszerűen megtervezett és kivitelezett télikert tulajdonosa lehetek, mely immár része lett mindennapjainknak. Ott töltöm szabadidőm nagy részét és a családi összejövetelek, ünnekpek helyszíneként is szolgál.

close
Start typing to see products you are looking for.
Sidebar Scroll To Top